/

 

GIPSZJELÖLŐK KONYHAKERTBE
 
Hozzávalók:
újságpapír alátétnek,
öntőforma (legegyszerűbb a szilikon jágkockakészítő),
keverőtál,kanál
modellpigsz,
víz,
reszelő,
akrilfesték,
ecset
tálka
gravírozógép
lakk.
 
1.       Miután mindent előkészítettünk, egy tálkába öntsünk egy kevés vizet (pl. 1 dl-t), majd ehhez kezdjük el szépen adagolni a gipszport. Arra figyeljünk, hogy lassan, apránként kanalazzuk a vízbe a gipszet, folyamatos kevergetés mellet, mert ha hirtelen sokat tennék, akkor összeáll és nehéz lesz újrahigítani.
 
2.        A modellgipsszel gyorsan kell dolgoznunk, mert hamar megszilárdul, így amikor kavargatunk, már legyen előkészítve az öntőformánk is.
 
3.       addig kevergetjük, és adagoljuk a gipszet, amíg tejfölsűrűségű masszát nem kapunk…na ekkor tökéletesen önthető, alakítható az anyagunk.
 
4.       amennyiben színes jelölőt készítenénk, a keverés közben lehet bele tenni egy kis akrilfestéket is, természetesen a mennyiségétől függ, hoyg mennyire lesz intenzív a színe, én most meghagytam a természetes fehér színét.
 
5.       a keverőtálból szép lassan beleöntjük a szilikonformába a gipszet, majd az egész tálkát kissé megkocogtatjuk vagy az asztalhoz ütögetjük, de csak finoman, hogy a masszánk szépen elrendeződjön és minél simább felületet képezzen, illetve a légbuborékok is kimennek ilyenkor belőle.
 
6.       kiöntés után hagyjuk száradni (kb. 30 perc alatt elég jól megszárad)
 
7.       ekkor finoman kinyomjuk a formánkból és tádámmm…kész is a jelölő alapja.
 
8.       ha nagyon göcsörtös lett a pálcikánk, akkor egy reszelővel vagy csiszolópapírral finomítjuk, de akár egy durvább anyagon végighúzkodva is simára varázsolhatjuk a felületét, hiszen itt még olyan nedves a gipszünk, hogy könnyen alakítható.
 
9.       ezután egy akrilfestékkel(én aranyszínűt használtam) lefestjük az egyik(én a sima oldalát, amibe majd gravírozni fogunk),
 
10.   ha ez megszáradt, na akkor jöhet az írás, amikoris egy gravírozóval beleírjuk a különböző fűszernövénykék nevét. Akinek nem áll rendelkezésére gravírozó, az se keseredjen el, hiszen egy hegyesebb végű pálcikával vagy dróttal is belevéshetünk a gipszbe, bár ehhez sok türelem szükségeltetik.
 
11.   Mondhatnánk, hoyg készen is vagyunk, hisz csodaszép és mutatós lett, de így még nem áll készen arra, hogyg hidegben-szélben-esőben is megállja a helyét a kis növénykék között. Ezért le kell lakkoznunk. Választhatunk akár fújós akár ecsettel kenhető lakkot, de fontos, hogy jól befedjük vele a pálcikánkat.
 
 

 

 No, így már mehet is a fűszerkertbe…szerintem csodásan mutat, ahogyan megcsillan a napfény az aranyszínű felületeken.


 

 

 



Szerkesztés alatt